top of page

"A zenekart 1979-ben Mák Antal alapította, és nevezte el Agydaganatnak. Nagyon rövid időn belül Andró-Vaskó Sándor (Géza) is csatlakozott a zenekarhoz és ő toldotta a névhez az UMCS (Underground Művészeti Csoport) feliratot. 

Ekkor már a zenekar dadaista, anarchista, szabad alkotói közösséggé formálódott. Az első koncert után (1980) a politikai rendőrség rögtön betiltotta országos szinten. Ez után az eggyüttes csak álnevek alatt és titokban tudott fellépni. A zenekar tagjai állandó megfigyelés alatt voltak, és rendszeres házkutatásokat tartottak a Mák és az Andró család otthonában.

 

1982-ben Mák Antalt bebörtönözték az otthonából elkobzott versek és irományok, illetve rendszerellenes tevékenységei miatt. Miután megszökött a háziőrizetből, 1983 augusztusában Ausztriába menekült. 1985 körül Andró-Vaskó Sándor éppenhogy túl élte a vörösterror borzalmait, és ő is Ausztriába menekült. Néhai Pardi Tamás, a zenekar billentyűse, egy rendkívül értékes ember, aki soha semmit nem vallott be a zenekarral kapcsolatosan a III/III-as politikai osztálynak, ismeretlen körülmények között elhunyt (valószínűleg az AB végzett vele). "Azóta is üvölt a lelkem a Tamás halála miatt" mondja Mák Antal "Soha nem lesz bocsánat!" (Mák Antal 2010.)

 

További infókat olvashattok rólunk a Quart-on. (Kattints a piros szövegekre!)

További cikkek a neten:

- Csahos kutyák és más mesék (Nyíregyházi punkok az állambiztonság látókörében)

- Szajna parti séták Nyíregyházán (Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években)

- Jelentések a nyíregyházi punkokról

 

Ide kapcsolódó anyagok:

- Erdős Péter: Felszólalás a szenyhullám

ügyében (1982 augusztus, Kritika)

- A CPg ügy

- A "rendszerváltó punkok" kerekasztala

- A punk nem állami zenészek produkciója

- Halotti levél Novák Elődnek

 

 

 

 

 

 

 

Az együttes:

    - Mák Antal (1979-...)

    - Andró-Vaskó Sándor (1979-1987.)

    - Vinnai Zoltán (1979-2010)

    - Papp István (1979-...) 

    - Sipos Zoltán (1980-...)

    - Pardi Tamás  - R.I.P. (1980-....)

    - Mák Zoltán  (1983-...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© 2012 by AGYDAGANAT. No animals were harmed in the making of this site...Only KiZso!

bottom of page